Rólam

 

 

  Már gyerekkoromban is igyekeztem mindig "a dolgok mögé nézni", kerestem a miérteket,
   nem elégedtem meg felszínes válaszokkal. Szerettem egyedül lenni, olvasni és töprengeni
  az élet dolgain. Elsősorban az emberi személyiség fejlődését bemutató regények,
 életrajzi írások érdekeltek, de kamaszkoromtól kezdve bújtam a pszichológiai témájú könyveket is.
 Édesanyám akkoriban kezdődő súlyos betegsége és korai halála különösen fogékonnyá tett a testi-lelki problémák     okainak feltárása iránt.
 
 A gimnázium után pszichológiát szerettem volna tanulni, egy fordulattal mégis angol-történelem szakra
 jelentkeztem, majd újságírást tanultam. Jól volt ez így, úgy érzem, többet láttam a világból.
 
 Végül 12 évig dolgoztam a médiában. Televíziós szerkesztő-riporterként, készítettem anyagokat hírműsorokba,
 részt vettem külpolitikai és közéleti szerkesztőségek munkájában. Írtam cikkeket napilapokba is.       Kiélhettem kreativitásomat és számos olyan képességet szerezhettem meg, amit más területen nem lett volna alkalmam. Ám ahogy teltek az évek, egyre erősebben éreztem, hogy a szívem más pálya felé húz.
 
A természetgyógyászatban, illetve alternatív módszerekben először a munkahelyi stressz leküzdésének módját kerestem. Érdeklődésem kezdetben mozgásterápiás, energiagyógyászati technikákhoz vezetett, majd eljutottam a kineziológiához. Ez a módszer különösen sokat segített édesapám hirtelen halálának feldolgozásában és annyira megfogott, hogy 2007-ben beiratkoztam az első tanfolyamra, hogy immár én is elsajátítsam. A tévés munka mellett hétvégenként kurzusokat végeztem és egyre inkább felismertem, hogy a segítő szakma sokkal közelebb áll a személyiségemhez, mint a médiában végzett tevékenység. Már nem az Információ, hanem az Emberek érdekeltek.
 
Időközben a kineziológia két ágának, az amerikai One Brain, majd a magyar TEK oktatója lettem, Craniosacral flow terapeuta, később pedig életvezetési tanácsadó és mediátor.
 
Célom, hogy segítsek a hozzám fordulóknak abban, hogy ők is kihozzák magukból a legtöbbet. Életüket a személyiségüknek, életcéljuknak megfelelően alakítsák, és a legnehezebb helyzetben is lássák, hogy van kiút, van választásuk.
 
 
Hegedüs Kati (Takács Kati)
kineziológus, 
life coach
 
1995-2000    angol-történelem szak, PPKE
2000-2002    szerkesztő-riporter képzés, PPKE-MTV
2001-2011    külpolitikai, közleti szerkesztő, MTV
2011-2013    külpolitikai, küzéleti szerkesztő HírTV
2008             kineziológus szakvizsga (ETI)
2010-2011   Craniosacral flow képzés (Daniel Agustoni)
2012             One Brain kineziológia oktatói tréning
2013             Life coacing és mediátor képzés (Kollár Stúdió)
2015             TEK Coach oktatói tréning