Programok

Kilépés a játszmákból

Kilépés a játszmákból Életünk jelentős részében szerepeket játszunk, játszmázunk vagy éppen gyermekként tanult stressz reakcióinkat ismételgetjük. De hogyan lehet kitörni ebből? Hogyan lehetünk önmagunk? Hogyan választhatjuk meg tudatosan válaszainkat egy helyzetben, ahelyett, hogy bekapcsolna nálunk az „üss vagy fuss” reakció? Olaf Jacobsen könyve erre ad hasznos tippeket.

„A párommal állandóan veszekedésbe fullad minden beszélgetésünk. A főnököm előtt mindig zavarba jövök és megkukulok. Anyám mindig azt mondja, úgy viselkedek, mint egy kamasz.” Ilyen és ehhez hasonló dolgokról gyakran számolunk be barátainknak vagy akár terapeutánknak. Mindannyian különbözőképpen működünk emberi kapcsolatainkban. Van, ahol úgy érezzük, „önmagunk lehetünk”. Ám legtöbb társas kapcsolatunk inkább kimondottan stresszel bennünket, ezért az ilyen emberek jelenlétében nem vagyunk képesek másra, mint „visszacsúszni” a gyerekkorunkban tanult viselkedésmintáinkba: így „ötévesként toporzékolunk” vagy éppen „kamaszként üvöltünk”.

 

Az is előfordul, hogy újra és újra belesodródunk emberi játszmákba. Például erőszakos főnökünkkel szemben felvesszük a „szolgalelkű, butuska alkalmazott” szerepét, vagy már megint kiszolgáljuk a tévé előtt lustálkodó házastársunkat, miközben ő szidalmakat szór ránk. Gyakran vesszük át mások rossz érzéseit is olyannyira, hogy már nem is tudjuk, kié is valójában az eredeti probléma.

 

De hogyan tudnánk kilépni az ördögi körből? Hogyan tudjuk megtartani a tudatos választás szabadságát ahelyett, hogy belecsúsznánk egy stressz-reakcióba?

Olaf Jacobsen terapeuta A felismerés kapuja című könyvében leír egy jól használható módszert arra, hogyan lépjünk ki az emberi játszmákból.

A szerző szerint a kulcs a

 

„nem állok többé rendelkezésre”.

 

Mit jelent ez? Jacobsen leírja, hogy például a párok sokszor azért veszekednek, mert ha az egyiknek van valami baja, azt az érzést a másik is átveszi. Vagyis „rendelkezésére áll” a másiknak és érzi a társa kiegyensúlyozatlanságát. Mivel pedig védekezni akar a kellemetlen érzés ellen, elkezdi kritizálni a másikat, hiszen ő okozta benne ezt a negatív változást. A civakodás helyett mi lenne egy felelősségteljesebb és mindkét fél számára előnyösebb reakció? Íme néhány megoldás:

 

1.       Tudatosítsuk magunkban, hogy most „rendelkezésre állok” a másik félnek, ezért átmehetnek rajtam olyan, rossz érzések is, amelyek nem belőlem fakadnak. De én elfogadom ezt a helyzetet, így talán még segítem is, hogy a másik is gyorsabban túl legyen rajta.

 

2.       „Nem állok tovább rendelkezésre”, hagyom a dolgokat és tisztelettel visszavonulok. Magamban akár még ki is mondhatom, hogy „nem állok rendelkezésre”. Így tehát magamban kontrollálom a helyzetet, kilépek a játszmából, nem vágom partnerem fejéhez a korábban, hasonló helyzetekben ismételgetett, „stresszből fakadó válaszaimat”. Mivel magamban kimondtam, hogy „nem állok rendelkezésre” megszűnik bennem az ellenállás, ami őt esetleg még jobban feldühítené. A konfliktus ezért gyorsabban elcsitul. 

 

3.       Úgy nézünk az adott konfliktusra, játszmára, mint aminek egy tágabb szemszögből nézve,

„ van értelme”. Elfogadjuk, hogy a dolgok úgy tökéletesek, ahogy vannak. Az Univerzumnak ebben a szegletében, ebben a pillanatában erre vagyunk képesek. Érezzük, hogy az összhang így jön létre: ő A-t mond, én pedig B-t. És ez így van jól, hiszen mindketten tanulhatunk a helyzetből.

 

Ez utóbbi megközelítés szerint működik egyébként a legtöbb „lelki terápia” is. A kineziológus, pszichológus vagy éppen life coach abban támogatja a hozzá fordulót, hogy segít kívülről ránézni a problémára, amit a kliens eddig csak belülről érzékelt. Ez a fajta tudatosítás, megértés vezet el a gyógyuláshoz, változáshoz.

 

Ha tehát úgy érezzük, nem tudunk kitörni egy szerepből, újra és újra belekezdünk ugyanabba a játszmába, de már változtatni szeretnénk ezen, kérjük szakember segítségét!

 

Felhasznált irodalom: Olaf Jacobsen: A felismerés kapuja, Édesvíz Kiadó, 2011

-